Eljött az első lépések ideje: a totyogás, az apró ütközések és esések ideje! Ilyenkor a kicsinek rengeteg szeretetre, biztatásra és támogatásra van szüksége készségei és magabiztossága fejlesztéséhez. Már régóta készül első lépéseire lábai és térdei erősítésével, például a babahintában vagy a szülők ölében ugrálva.

Honnan tudhatjuk, hogy készen áll a járásra?

Ha már fel tud tápászkodni és stabilan áll úgy, hogy megkapaszkodik valamiben, például a kanapéban vagy a lábadban, biztathatod, hogy lépjen tovább (szó szerint). Egy kisgyermek 10 és 18 hónapos kora között bármikor elkezdhet járni, de itt is jegyezzük meg, hogy minden baba különböző, és a saját tempójában halad.

Hogyan segíthetünk neki?

  • Dicsérd meg, nyújtsd ki felé a karodat és mosolyogj rá!
  • Ha elesik, ne rohanj oda azonnal, hogy felkapd. Hagyd, hogy egyedül álljon fel. Ettől erősödik a térde, amire akkor is szüksége lesz, amikor majd leül vagy tárgyakat vesz fel a földről.
  • Rendezd el úgy a bútorokat, hogy a kicsi éppen hogy elérje egyiket a másiktól, és ahogy fejlődik az egyensúlyérzéke, fokozatosan még távolabb húzhatod egymástól a bútorokat.
  • Játékokkal is ráveheted, hogy messzebbre merészkedjen. A szappanbuborékok be szoktak válni, mert a kicsik imádják kergetni őket.
  • A lakásban legyen mezítláb, mert a zokni csúszhat a kemény padlón.
  • A tologatható játékok nemcsak szórakoztatóak, hanem magabiztosabbá is válik általuk a kicsi.
  • Vidd el sétálni, de ne babakocsiban. Időre van szüksége, hogy gyakorolhasson. Amikor már önállóan jár, legalább napi 3 óra testmozgásra van szüksége, ami lehet megállásokkal tarkított séta, ugrálás vagy futkosás.

Nehogy sírás legyen a vége!

Úgy tűnhet, mintha gyermeked a lakás összes szekrényét ki akarná üríteni, ezért az ő biztonsága és a szülők józan eszének megőrzése érdekében tedd gyerekbiztossá az otthonotokat.

  • Gyerekzárral vagy rugalmas pántokkal zárva tarthatod csemetéd elől a szekrényeket.
  • Párnázd ki az éles szegélyeket. Könnyen lehet, hogy a kicsi feje pont egy magasságban van a dohányzóasztallal.
  • Szedd össze a játékokat a padlóról, nehogy bárki megbotoljon bennük.
  • A kicsi mindenre fel akar majd mászni, úgyhogy told távolabb a bútorokat az ablakoktól.
  • Nagyon fontos, hogy egy pillanatra se vedd le róla a szemed kerti tavak, pancsolómedencék és úszómedencék közelében. Ha van úszómedencétek, szereljétek fel biztonsági ajtóval, a pancsolómedencéket mindig ürítsétek ki, a kerti tavakat pedig fedjétek le fémráccsal.
  • Amikor főzöl, mindig úgy fordítsd a serpenyő nyelét, hogy a kicsi ne tudja megfogni.
  • Soha ne hagyd a teás- vagy kávésbögrédet olyan helyen, ahol a gyermeked elérheti.

Közlekedés a lépcsőn

Egy kisgyerek legegyszerűbben hasra fordulva, hátrafelé vagy előrefelé, a fenekén tud lemenni a lépcsőn. Mutasd meg neki, hogy lépcsőznek a felnőttek, és utánozni fog. Időbe telik, mire megtanulja, hogyan lépjen egyik lépcsőről a másikra, ezért légy türelmes, és soha ne hagyd, hogy egyedül közlekedjen a lépcsőn. Ha aggódsz, szerelj fel védőajtót a lépcsőknél, ameddig a kicsi nem tanul meg biztonságosabban közlekedni.